Mottó: Hogyan függetlenítheti az ember magát sorsától? – Ha az

utolsó cseppig beteljesíti. (Hamvas Béla,

Élhető helyek építésze

A nyolcvan éves Bodonyi Csaba köszöntése

Sulyok Miklós

A mottó Hamvas-idézete összefoglalja Bodonyi Csaba élet- és egyben építészeti filozófiáját. S ugyanez a gondolat köszön vissza portréfilmje címében is: A folytatás szent szó nekem. Igen, az egyetemi évei alatt, az 1960-as években sulykolt modernista múlt-megtagadás helyett saját történelmünk, kultúránk tevékeny, szeretetteljes tovább művelését tartja követendő életelvnek.

A sors kegyéből módom van évtizedek óta követni pályáját és ami ugyanilyen fontos, tanítványainak tevékenységét is, és monográfusa is lehettem. Mindvégig megtapasztaltam, mit jelent életében és munkásságában mestere Plesz Antal gondolata: Az építészet emberépítéssel kezdődik. Pályája elején, a miskolci Északtervnél a sors ajándékaként élte meg, hogy Plesz „Tóni” lehetett a mestere, akinek kezeiből megismerte az Iparterv építészetét és közvetve, az ő mestere, ifj. Dávid Károly révén, Le Corbusier tanításait is, tehát a nagy XX. századi építészetet. Ezenkívül Plesz vezette el őt Sámsondi-Kiss Bélához is, akinek kiemelkedő épületszerkezeti alkotásait Bodonyi csodálattal szemlélte éppen mert bennük a valódi emberi szükségletekre válaszoló, nem technicista építészet lehetőségét látta.

Korai munkáit, az edelényi Ifjúsági Ház (1976) és a miskolci Egészségügyi szakközépiskola (1978) világosan és innovatívan szerkesztett épületeit a szakma már 1979-ben Ybl-díjjal ismerte el. Itt tudatosult benne, hogy az épület tervezését és kialakítását a szerkezeten túlmenően mennyi körülmény befolyásolja. Az ugyanabban az évben átadott, s egyik leghíresebb munkájává vált miskolci Kollektív ház szorosan összekapcsolódik a mottóban idézett gondolatával. Ez a lakóház az őt mesterüknek tekintő fiatal kollégák, a Miskolci Építész Műhely tagjai részére épült, s az ő hívásukat elfogadva vált Bodonyi Csaba a csoport mesterévé, pedig akkoriban éppen a Miskolcról való távozást fontolgatta. A Plesz Antal-féle segítő pedagógia módszerével a tanítványban rejlő „gyémánt” felszínre hozását tekintette feladatának, sohasem a parancsoló irányítást. Építészeti felfogásának alakulása a kezdetek nemzetközi modernizmusától a helyre és az időre érzékeny regionalista modernizmusig terjed. Rendkívül gazdag életművéből most csak kiemelni tudom az eddig említetteken kívül a miskolci Tudomány és Technika Házát (1988), a tokaji Hétszőlő borfeldolgozó és palackozó 1997 épületét (1992, 1997), a Tokai Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeit Tokajban (1996), a Miskolci Nemzeti Színház rekonstrukcióját (1991-1997) és a mádi Royal borászat épületegyüttesét.

A magyar városépítészeti gondolkodásban jelentős és méltatlanul keveset idézett mű Bodonyi Csaba szöveges munkarésze a Varsói konfrontációk 81 című nemzetközi várostervezési pályázatra (Ferencz Istvánnal és Sári Istvánnal együtt) beadott és első díjat nyert munkájukban. Ebben a szövegben matematikai világossággal és retorikai meggyőző erővel bizonyítja a mennyiségre koncentráló,  lineáris szemléletű modernista várostervezés tévedéseit és a józan észre támaszkodó és a valóság folyamatait építészetszemlélet érvényét. Amikor aztán arra került a sor, Tokaj városának főépítészeként a gyakorlatban is megmutatta, miként lehet egy települést a meglévőt sosem eltörölve, a múltra és a jövőre egyszerre figyelve, a spontán folyamatokat okosan terelve, élhető helynek megtartani. Huszonöt esztendőt átölelő (1987-2012) tokaji főépítészi tevékenysége páratlan  építészeti, emberi és hazafias életmű.

Emberségének jellemző vonása, hogy mindig kereste a közösségi feladatokat: volt független országgyűlési képviselő (1985–1990), a Magyar Építészkamara alelnöke (1997–1999), 1996-tól a Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Építész Kamara elnöke, és a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója, s napjainkban, 2022 óta Miskolci Regionális Munkacsoportjának elnöke.

A szakmai és állami elismerések nem maradtak el: a már említett Ybl-díj (1979), a Széchenyi-díj (1991), a Kotsis Iván-érem (1993) és a Főépítészi Életműdíj (2015), a többi húsz díj mellett, amelyeket most nem sorolhatunk fel.

Személyes példája annak, amit így fogalmaz meg: „Evolúciós gondolkodásra, médium szerepre van szükség az építészetben és máshol is.” A fejlesztés, a folytatás, az ottlét a helyi cselekvés sajátja. Ő mindezzel egységben látja a lokalitást és progressziót: a mindenkori új generációk hozzájárulását az elődök munkájához.

Kívánom, hogy a Gondviselés adjon még sok alkotó esztendőt Bodonyi Csabának.